V. "Rosseb" Kupa - eredmények

Egy barantázó magyarul él, gondolkodik, harcol, táncol, énekel. A legfontosabb feladata, hogy a lehető legalaposabban megismerje és magáévá tegye azt a kultúrát, amely az általa megtanult harci értékeket kifejlesztette.

Kép

31

2019 Mar

V. "Rosseb" Kupa - eredmények

2019. 03. 31. 16:54 / 1047 olvasás / Kategória: Baranta Szerző: Káta

2018. Kikelet (március) havának 23. napján, a tavaszi napéjegyenlőséghez köthetően került megrendezésre Kaposváron a már hagyományosnak mondható V. „Rosseb” Kupa, azaz a Déli Végek Baranta Versenye. A verseny az idei évben is a Baranta Magyar Kupa-sorozat (öskü kategória) részét képezi.

A verseny névválasztásával, a kaposvári 44-es gyalogezred katonáinak, közismert nevükön a Somogyi „Rosseb Bakáknak” szeretnénk emléket állítani. Az Országos Baranta Szövetséggel (OBSZ) együttműködve, emberi erőforrásainkat kihasználva az idén is megszereztük a város pártfogását. A megmérettetés Szita Károly, Kaposvár város polgármesterének védnökségével került megrendezésre. A versenyt Szita Károly polgármester úr, Dér Tamás alpolgármester úr és Wilhelm Erik, a Kapos Baranta Egyesület (KBE) elnöke nyitották meg.

A küzdelmek öt különböző kategóriában – életkor alapján két csikó (iskoláskorú gyerekek), menyét (hölgyek), kese (középiskoláskorú gyerekek) és öskü (felnőtt férfiak) – összesen 3 versenyszámban (hagyományos magyar övbirkózás, hosszúkard (csikóknak szablyavívás), íjászpárbaj) zajlottak. A küzdelemben a helyieken kívül még 10 csapat (Mecseki Sólymok, Fejér Baranta, Déli Tüzek Őrzői, Sárköz Baranta, Királyi Sólymok Buda Baranta, Életfa Baranta, Béri Balog Ádám Baranta, Berenhida Huszár Péter Baranta SE, Palóc vírtus KSE és a határon túlról, Délvidékről a Sólyom Baranta) versenyzői vettek részt. A viadalt a korábbi rendezvényhez hasonlóan, a fogadalom tételt követően bemelegítésként somogyi táncokkal és népdalokkal kezdtük.

A megmérettetésen összesen 40 versenyző indult el (13 csikó, 7 kese, 6 menyét, 14 öskü). A birkózást és a vívást a kaposvári RSG csarnokban, az íjászpárbajt pedig a mellette lévő füves területen bonyolítottuk le. Öskük esetében, övbirkózásban a „kicsik” (80- kg) és a „nagyok” (80+ kg) külön mérkőztek meg. Az idén nagy örömünkre a jelentkezők száma alapján a menyétek és a kesék külön csoportban versenyeztek. A rendezvényt az eredményhirdetés zárta.

A nap folyamán látványos, fordulatos, időnként nagyon kemény küzdelmek zajlottak. Minden versenyző büszke lehet magára a sikeres, becsületes helytállásért. A legeredményesebb menyét címet Sólymosi Viktória (Fejér Baranta) szerezte meg. A Déli-Végek Vitéze kese kategóriában Fridrik Balázs (Kapos Baranta) bizonyult a legjbbnak. Csikóknál is kihirdetésre került a „Déli Végek legjobb Csikója” cím, melyet ismételten a tavalyi győztes Ábrahám Bence (Kapos Baranta) érdemelt ki. Végül a "Déli Végek Vitézeként" , ökü kategóriában Szabó László (Életfa Baranta) emelhette magasba a győztesnek kijáró kupát.

Nagyon hálásak vagyunk a bíráskodásban részt vevő Barantásoknak, illetve a kávét és szendvicseket készítő háttér egységnek, a Kapos Barantás hozzátartozók csapatának is. Jó emberekből sosem elég.

Természetesen nagyon szépen köszönjük az alul feltüntetett mecénásaink anyagai és eszmei támogatását is, melynek hiányában lényegesen szerényebb lett volna a megmérettetés színvonala.

Őszintén reméljük, hogy minden kedves résztvevő jól érezte magát, elégedett volt a verseny lebonyolításával, színvonalával és sok, szép emlékkel tért meg otthonába. Szeretnénk, ha jövőre visszatérnétek ide és lehetőleg még többen találkozhatnánk egy hasonlóan színvonalas versenyen.

Isten áldásával

Káta

eredmények                         képek                       Kapospont                      Sonline                   Kapos TV

 

A rendezvényt támogatta:

Szita Károly, Kaposvár polgármestere

Dér Tamás, Sportcsarnok igazgató

Deseda Pékség

Privát Húsfeldolgozó Kft

     

      

Ossza meg ezt a cikket ismerőseivel:

Ossza meg ismerőseivel,

ha tetszik Önnek ez a cikk.