Népi játékok

Egy barantázó magyarul él, gondolkodik, harcol, táncol, énekel. A legfontosabb feladata, hogy a lehető legalaposabban megismerje és magáévá tegye azt a kultúrát, amely az általa megtanult harci értékeket kifejlesztette.

Népi játékok körébe tartoznak a népköltészet párbeszédes formái, a népi gyermekjátékok, a színpadra alkalmazott népi játékok és a népi játék mint sajátos színpadi műfaj.

A népköltészet párbeszédes formájú alkotásai, amelyek többnyire valamely szokáshoz, közösségi alkalomhoz kötődnek, s szereplőik is magából a közösségből kerülnek ki. Szövegeik is – a népköltészet dramatikus termékeként – évszázadok alatt állandósultak, a közvetlen előadásban azonban nem kizárt a rögtönzés, az előadási alkalomhoz, helyhez, a közönséghez való igazodás.

A népi játékok körébe tartoznak a népi gyermekjátékok is. Monográfiájában Gazda Klára így ír ezekről: „komplex műfaj, amelyben a cselekmény, szöveg, dallam, ritmus, mozgás és eszköz még nem váltak szét egymástól, de egyik alkotásban az egyik, másikban a másik tartalmi és formai összetevő dominál.” A mű hatalmas vállalkozás, a romániai magyar néprajztudomány kezdeteitől máig első ízben bizonyult méltónak igényes alcímére: Néprajzi monográfia. A szerző végigkíséri egy háromszéki falu gyermekeinek múltbeli és mai, munkás és játékos mindennapjait, s ezt követi a repertoár: 803 gyermekjáték bemutatása (Gazda Klára: Gyermekvilág Esztelneken. 1980).

A népi játékokat gyakran színpadra ültették, ezt a jelenséget a néprajz folklorizmusnak nevezi. A népi kultúra egy eleme, elemcsoportja kikerül eredeti közegéből, a folyamat során önmagán túlmutató, másodlagos jelentéssel bír. Jelen esetben a folklorizmusnak a reprezentációs alaptípusával állunk szemben.

-Wikipédia-