A Nagyberki iskolában jártunk

Egy barantázó magyarul él, gondolkodik, harcol, táncol, énekel. A legfontosabb feladata, hogy a lehető legalaposabban megismerje és magáévá tegye azt a kultúrát, amely az általa megtanult harci értékeket kifejlesztette.

Kép

03

2015 Jul

A Nagyberki iskolában jártunk

2015. 07. 03. 20:54 / 2000 olvasás / Kategória: Bemutatók

Már visszajáróként, örömmel tettünk eleget a Nagyberki Szász Endre Általános Iskola kérésének és Baranta bemutatót tartottunk az iskolai alapítványi napon.

A diákok újfent barátsággal és érdeklődve fogadtak bennünket. 2015. Napisten havának (június) 16. napján reggel kilenc órakor érkeztünk meg az iskola udvarára. Az előkészületeket követően ostormenettel kezdtük meg programunkat. A Kapos Baranta Egyesület részéről tizenhárom csikó és négy öskü vett részt a menetben ostort csergetve. A szabadostorozást és táncot követően előkerültek a botok is. Egy és két kezes botforgatás, majd formagyakorlat tette színessé a bemutatót. A botot ismét a karikás ostor váltotta fel. Először alapgyakorlatok, összekötések kerültek terítékre. Utána folyamatos ostorgyakorlatok, illetve kétkezes ostorozás következett. Végezetül a bot és ostor kombinációjáé volt a főszerep.

A bottal és fém szablyákkal bemutatott fegyveres formagyakorlatok és íjászat felváltva követték egymást. Visszacsapó íjainkkal testhelyzet íjászatot és harci íjász mozzanatokat (hullám, 8 karú, szkíta iker) is bemutattunk. A több, mint fél órás műsort a Baranta Himnusz és végül az Áldás zárta.

A bemutató után az idei évben is a szabad edzést tartottunk. Bárki kipróbálhatta, hogy milyen is mozgáskultúrát igénylő gyakorlatokat végezni a tűző napon. Végezetül az iskola diákjai kedvükre próbálkozhattak az íjászattal, szablya-, vagy lándzsavívással, kísérletet tehettek a karikás ostor megszólaltatására, vagy akár a botforgatás, botvívás rejtelmeibe is betekintést nyerhettek.

A foglalkozás dél elmúltával ért véget. A szervezők a barátságos fogadtatáson kívül gazdag étel és ital kínálattal is kényeztettek bennünket. Reméljük, hogy nemcsak mi éreztük jól magunkat az iskolában, hanem a diákok és tanárok is tapasztalatokkal és sok élménnyel lettek gazdagabbak. Talán néhányan kedvet is kaptak ahhoz, hogy akár rendszeresen is részt vegyenek foglalkozásainkon.

Szeretnénk megköszönni a szervezőknek a felkérést és a szívélyes vendéglátást. Tavaly bíztunk benne, hogy mindez gyümölcsöző jövő kezdete lehet, az idén már tudjuk, hogy ez így is lett.

Káta

képek 

Ossza meg ezt a cikket ismerőseivel:

Ossza meg ismerőseivel,

ha tetszik Önnek ez a cikk.